Szó és Zene - Esterházy, Parti Nagy, Spiró, Závada, Dés L, Barcza J, Dés A.

Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András, Barcza Horváth József


Szó és Zene - Esterházy, Parti Nagy, Spiró, Závada, Dés L, Barcza J, Dés A.

Négy nagy magyar író olvassa fel  egy - egy szabadon választott írását, három fantasztikus jazz muzsikus pedig zenével folytatja a felolvasásokat.

Nincs meghatározva a műfaj, lehet regényrészlet, novella vagy akár vers is.  

A felolvasások közben, kellő dramaturgiai pontokon megszólal a zene, hangsúlyozva, aláhúzva vagy akár ellenpontozva az egyes szöveg részeket. Így az estnek kialakul egy íve, dramaturgiája, zene-dramaturgiája.

Az est két részből áll, mindkét részben két - két író olvas, majd a második rész végén, mindnyájan, mintegy fináléként, egy megadott témát dolgoznak fel.

Dés László az estről:

„Azt gondolom, hogy ez az est nagy ünnep lesz, a magyar kultúra ünnepe,sok drámával, humorral és zenével. Napjainkban egy ilyen kulturális eseménynek különösen nagy jelentősége van, hiszen túl azon, hogy nagy formátumú alkotók adják elő műveiket, a hagyományos irodalmi estekkel ellentétben itt az írók olyan írásaikat olvassák fel, amelyek rezonálnak a korra, a pillanatra, amiben mindnyájan élünk. Ez a jelenidejűség nem mindennapi előadást ígér.  A szöveg és zene párbeszéde, a zenészek reakciója csak fokozza, erősíti ezt az élményt. ”                                                                                 

Esterházy Péter:

„Jó szívvel tudom ezeket az estéket ajánlani: nem én fogok szaxofonozni. És még más tréfák és szomorúságok is lesznek.”

Parti Nagy Lajos:

"Szóban is, zenében is sokszor léptem már fel nagyszerű kollégáimmal és barátaimmal, de minden új alkalom, épp ettől a társaságtól, egyedi és különleges, s azt hiszem, ebben bízhat a néző is - egy különlegesen jó estében. "      

Spiró György:

„Szeretem, ha írás közben zenélnek, olyankor mindig eszembe jut valami; gondolom, ezzel a közönség is így van.”     

Závada Pál:   

 "Ha megkérdeznének, kikkel szerepelnék legszívesebben közös színpadon, akkor az itt fölsorolt társakat feltétlenül az elsők közt említeném. De nem elsősorban a barátságaink, haverságaink miatt, hanem mert ha én a nézőtéren ülnék, akkor is rájuk lennék kíváncsi legelsősorban - és ehhez már inkább a minőségnek van köze, mint a személyes rokonszenvnek."  

Video montázs 6 percben az előadásról:

http://www.youtube.com/watch?v=l7cDx7tPuuE