ZORÁN koncert
2024. március 17. 16 és 20 óra Budapest Kongresszusi Központ

A legendás előadó 2024. március 17-én a Budapesti Kongresszusi Központba invitálja közönségét, ráadásul mindjárt két koncertre is: a tavasz harmadik vasárnapján, délután 16 és este 20 órakor egy újabb zenei utazásra hív mindenkit. Zorán, a rá jellemző módon, most is maximalista, hisz az ország legnagyszerűbb muzsikusaiból válogatott zenészekkel készül a dupla előadásra, amelyből nem hiányoznak majd a meglepetések sem. Aki már átélte, tudja, hogy a Kongresszusi Központ meghitt hangulata milyen közvetlen és hatásos módon eleveníti meg dalainak itt is megszólaló mélységeit. És, ahogy azt már megszoktuk tőle, ezeket a koncerteket is rangos vendégművészek teszik majd még felejthetetlenebbé. Zorán március 17-én, érzelmekben és gondolatokban gazdag koncertekkel vezet át minden érdeklődőt a tavaszba.

